Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 207 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-207
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Dukrét Géza

2015. október 11.

Premontrei öregdiákoknak a műemlékvédelemről
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete a szokásos havi találkozóját tartotta az elmúlt csütörtökön a Szent László Teológiai Líceumban. Dukrét Gézát, a PBMET elnökét hívták meg.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Nikolits Anna felolvasott egy-egy Mécs László- és Gorun Sándor-költeményt, majd Tóth L. Ágnes ismertette a 18. században élt Bod Péter református lelkész, polihisztor életútját (1712, Felsőcsernát- 1769, Magyarigen) az Erdélyi Magyar Breviáriumból. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban, hogy ő volt a századának utolsó harmada és a 19. század eleje nagy magányosainak előképe, ott állt a Habsburg-lojalitással párosult református ortodoxia és a felvilágosodás mezsgyéjén. Azzal, amiben szelleme a legmerészebben szárnyalt, már a felvilágosodás kezdődik. Az ország minden számottevő könyvtárának szenvedélyes olvasója volt, a levéltárak szorgalmas tanulmányozója, mindenféle írásnak, még a sírfeliratoknak is állhatatos búvárkodója. Ugyanakkor viszont kifejezetten befelé forduló embernek bizonyult. Nem érzett különösebb kísértést sem a grófi udvar fényűzése, sem pedig a főiskolai katedra iránt: egy háromszéki kis faluban kezdte és a székesfőváros árnyékában lévő sáros faluban végezte életét.
Gazdag tevékenység
A találkozó második felében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke beszélt a PBMET több mint húsz éves múlttal rendelkező, kitűnő és végtelenül eredményes tevékenységéről. Felidézte, hogy 1993-ban alapították az egyesületüket 12 alapító taggal. Jelenleg 120 munkatársuk van: tanárok, orvosok, mérnökök, műemlékes szakemberek, néprajzosok, honismereti nevelők Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes és Kolozs megyékből, valamint Magyarországról. Elsődleges feladatuknak tekintik a műemlékvédelmet, vagyis (épített) történelmi örökségünk megismerését, megismertetését és védelmét, másik jelentős tevékenységük pedig a helytörténeti kutatómunka. Ennek, illetve a felmérő programok eredményeinek összefoglalója márciusban partiumi honismereti találkozón, szeptemberben háromnapos konferencián történik. Az évek folyamán honismereti táborokat rendeztek fiataloknak, és számos pusztulásra ítélt, omladozó romos épületet azonosítottak be, hívták fel az állapotukra a figyelmet, s így a PBMET-nek köszönhetően ezek szépen fel lettek újítva, és/vagy ismét tevékenység folyik bennük.
Ugyanakkor 1994. április 14-én honismereti lapot indítottak, Partium néven. Könyvkiadásuk 1997-ben kristályosodott ki, azóta 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban (18 falumonográfia, 21 műemlékkel foglalkozó kötet, 22 történelmi és néprajzi jellegű, 13 kötet nagy személyiségeinkről, 5 temetőinkről, és 5 iskolatörténet), s ezen kívül még 19 kötet látott napvilágot, melyből négy hasonmás kiadás, vagyis összesen 102 kiadvány. Emellett 24 emléktábla elkészítéséhez járult hozzá a PBMET és avatott fel. Emellett minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveznek, még felsorolni is nehéz. Együttműködnek számos egyesülettel és intézménnyel, honlapot működtetnek, sokrétű tevékenységeik elismeréseként pedig az egyesület és tagjai számos kitüntetésben, díjban részesültek, díszokleveleket vehettek át.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. október 18.

A siteri templom restaurálás utáni átadása
Hálaadó istentisztelet keretén belül került átadásra és megáldásra szombaton, 2015. október 17-én délután az Árpád-kori siteri templom. Sokak segítségének köszönhetően gyönyörködhetünk ismét a templom ritkaságba menő freskóiban.
Esős, sáros, őszi idő jellemezte 2015. október 17-ét, amikor a délutáni órákban egy hálaadó istentisztelet keretében átadták a kívül-belül felújított, restaurált siteri Árpád-kori templomot, amelyet Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldott meg. A magyar kormány részéről jelen volt dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője, Emődi Tamás építész, a KREK műszaki előadója, Lángi József székesfehérvári restaurátor, Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány részéről, Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási előadótanácsosa, Salánki Lóránt, a KREK gazdasági tanácsosa, Vitályos Barna, Hegyközcsatár község polgármestere, illetve alpolgármestere, Tóth Gyula, Dukrét Géza tanár, helytörténész, a környező települések református és római katolikus lelkipásztorai és presbiterei, siteri presbiterek, gyülekezeti tagok, más településekről érkezettek, magyarországi vendégek.
Az istentiszteletet követően elsőként dr. Puskás Imre helyettes államtitkár szólt a jelenlevőkhöz. Bemutatta a magyar kormány által kezdeményezett és az Országgyűlés által elfogadott, a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását és megismertetését célzó Rómer Flóris Tervet. A terv megvalósítására 2018-ig évente 200 millió forint támogatást kell biztosítani a kulturális örökség védelméért felelős tárca költségvetésében határon túli épített örökség megóvása jogcímen.
Szabó Ödön parlamenti képviselő felelevenítette azokat az emlékeket, amikor Gavrucza Nagy Emese tiszteletes asszony bekopogott Vitályos Barna polgármesterhez és együtt keresték meg, hogy közösen találjanak anyagi segítséget a leromlott állapotban lévő Árpád-kori siteri református templom felújításához. „Mi mindig segítettünk lehetőségeink szerint kisebb-nagyobb összegekkel nemzeti és kulturális örökségeink megmentése érdekében. (…) Egyházainkban is kialakult egy szakember gárda, akik mindent megtesznek műemlékeink védelmében. (…) Nagyon sok pályázatunk van, szakemberhiány nincs, a pályázat megírása nem okoz gondot. Ami sok esetben hiány, az az önrész, ami gondot okoz, ezért is megelégedéssel fogadtuk a magyar kormány által kezdeményezett és létrehozott Rómer Flóris Tervet. Együtt sok mindent elérhetünk, ez is olyan, mint egy fa, amely több irányból táplálkozik. (…) Úgy járunk elől jó példával, ha összefogva teszünk meg minden tőlünk telhetőt magyar nemzeti örökségünk védelmének érdekében” – mondta a képviselő. Káldi Gyula építész a Teleki Alapítvány részéről elsőként arról beszélt, hogy Rómer Flóris volt az, aki részletesen írja le a siteri templomban látottakat és tapasztaltakat, a falképekről, valamint Teleki Lászlóról, aki akár járhatott is Siterben. Elmondta, hogy amikor hallottak a siteri templomról összeállt egy csapat, amely eljött, és döntöttek arról, hogy anyagilag támogassák a kutatást, feltárást, restaurálást, hiszen az alapítvány célkitűzése még a viszonylag könnyen hozzáférhető külső támogatási forrás, amely kiemelkedő segítséget nyújtott közös kulturális örökségünk értékeinek összeírásához, megóvásához, méltó módon történő konzerválásához és bemutatásához. „Hangsúlyozzuk, hogy mindez a helyreállításokat előkészítő kutatási támogatásoknak és a szakirányú felügyeletet gyakorló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány munkatársainak köszönhetően a szakmai előírásoknak messzemenően eleget téve történt” – mondta az építész. A székesfehérvári restaurátor, Lángi József a siteri templomban tett látogatásának élményeit elevenítette fel. „Amikor először jártam itt 1997-ben ónos-jegeseső áztatta fel a templom környékét, alig tudtam néhány használható képet készíteni. A gondnok úr szomorúan, gondterhelten mutatta meg a belső teret is. Ami itt fogadott gondolkodóba ejtett, hogy mikor lesz ebből felújított templom. Lám, eljött az, amikor a mai napon itt állhatunk és gyönyörködhetünk a feltárt és restaurált falképekben” – emlékezett vissza a restaurátor.
Önzetlen segítség
Gavrucza Nagy Emese siteri lelkipásztor (aki tegnap tartotta a siteri gyülekezetbeli kijelentkező istentiszteletét, mától egy másik gyülekezetben fogja hirdetni Isten igéjét), megköszönte mindenkinek azt az önzetlen segítséget, amivel hozzájárultak, melléjük álltak és ott hagyták kezük nyomát a templomon, hogy „mi és majd az utókor is gyönyörködhessen a templom ritkaságba menő freskóiban”.
A templom építéstörténete
Emődi Tamás építésztől, a KREK műszaki előadójától megtudtuk, hogy a templom építésére vonatkozóan csupán a 18. századtól kezdődően vannak adatok. A 2002–2007 között végzett falkutatások és régészeti feltárás nyomán körvonalazódott a templom építéstörténete. Megállapíttatott, hogy korábban már állt itt egy a mainál kisebb, 12. századi, egyenes szentélyzáródású templom. A déli falban egy félköríves záródású ajtó került elő, mögüle a faltestben indult a lépcsőfeljáró a nyugati karzatra, melynek a lenyomatai ma is jól láthatók a déli falon. Az épület legérdekesebb része a hajó délkeleti sarkában előkerült oltárépítmény.
Tóth Zsigmond
erdon.ro

2015. október 22.

Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhöz
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban.
Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven.
Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk.
A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata.
Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt:
1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről.
1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében.
1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket.
2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik.
Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet.
És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait:
18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter;
21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete;
22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről;
12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv;
Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon;
Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek.
Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. december 3.

Befejeződött a Hegyköz Kollégium felmérő programjának első része
A Lakitelki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Minisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött Hegyköz Kollégium november 20–26. között végezte adatgyűjtő terepmunkáját. Ennek elvégzésére közel ötven egyetemista, tanár és más szakember érkezett Hegyközszentimrére, ahol november 20-án tartották a négytagú csoportok eligazító ülését.
Lenkei Róbert, a program műszaki szervezője beosztotta a csoportokat a hegyközi településekre, amelyek a következők voltak: Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Szalárd, Szentjobb, Tóti. Kiosztották a tízoldalas, harmincpontos kérdőíveket, majd Dukrét Géza, a Hegyköz Kollégium szakmai vezetője rövid ismertetőket (történelem, műemlékek, emlékhelyek) nyújtott át minden csoportvezetőnek.
A cél az itteni magyarság értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérése, felleltározása. A felmérők november 21–25. között végezték munkájukat, amely kiterjedt a következőkre: a személyek megismerése, oktatási és kulturális intézmények, munkahelyek, a magyar nyelv használata, ünnepek, a helyi értékek keretében ételek, termékek, főleg egyedi termékek, ipari tevékenységek, nyelvjárás, épített örökség, emlékhelyek, hagyományok, népszokások, természeti értékek. Külön fejezet foglalkozik az értékteremtőkkel, értékőrzőkkel: hagyományőrzés, kézművesek, mesterek, gyógyító tevékenység, sportolók, vendéglátás, étel-, italkülönlegességek és azok készítői. Öt nap alatt óriási mennyiségű információt gyűjtöttek össze, több mint négyszáz kérdőívet töltöttek ki. Legtöbb helyt szeretettel fogadták az összeírókat. Számos nagyszerű emberrel ismerkedtek meg, sok egyedi értéket tudtak összeírni, amelyek bekerülhetnek a magyar értéktárba. Mert nemcsak a hungarikumok értékek, hanem sok apró dolog, amely csak az illető település számára érték, amelyet meg kell ismerni, és meg kell becsülni. Lehet az egy finom ételkülönlegesség, édesség vagy ital, de azt csak egyvalaki tudja elkészíteni a községben, lehet faragvány, festmény vagy más kézműves termék, amely csak itt készül, s ezeket, az embereket meg kell ismertetni, büszkélkedni kell velük. Ezek a dolgok a faluturizmus szempontjából is értékesek.
A november 26-án tartott beszámoló alkalmával nem egy ilyen eredményről, felmérésről tudtak beszámolni. Több száz fénykép is készült, amelyek majd bekerülnek egy kötetbe, amely utólag el fog készülni. Hogy a felmérés zökkenőmentesen történjen, besegítettek a helyi polgármesterek és lelkipásztorok. Köszönet érte. Külön köszönet Kucharszki Zoltán tiszteletes úrnak, aki nap, mint nap kivette részét a programból. Most következik e kérdőívek feldolgozása. A felmérés második része valamikor áprilisban lesz, amikor a megismert személyekkel úgynevezett mélyinterjúkat készítenek az értékek alaposabb megismeréséért.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. január 31.

EKE ’91: akár egy nagy család
Csütörtök délután a várad-újvárosi RMDSZ-körzet székhelyén mutatták be a Boldog Várad- Civil, szövetségi, polgári élet című sorozat 5. kötetét, mely az EKE ’91 Nagyvárad-Biharról szól.
Több éves kihagyás után újabb kötettel gazdagodott a Boldog Várad- Civil, szövetségi, polgári élet című sorozat, mely Biró Rozália akkori alpolgármester, jelenleg szenátor kezdeményezésére indult útjára annak idején, a Bihar Megyei Tanács támogatásával készül, s eddig a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot, a Tibor Ernő Galériát, a Premontrei Öregdiákok Egyesületét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületét mutatta be.
Az 5. kiadvány az EKE ’91 Nagyvárad-Biharról szól, ezért Huszár István alpolgármester ennek elnökével, Tiponuţ Tiborral beszélgetett múlt csütörtök délután a várad-újvárosi RMDSZ-körzet székházában, aki úgy fogalmazott: a tagságnak az EKE ’91 olyan mint egy nagy család, hiszen amikor a túráikon kívül hetente egy alkalommal találkoznak, nem csupán a közös élményeiket elevenítik fel, hanem szinte napi lebontásban megbeszélik személyes örömeiket, bánataikat is, azt, hogy mi történt a szűkebb környezetükben. Számos érdekes, illetve egyedi történet esett meg velük az elmúlt két és fél évtizedben, s utólag még azokra is szívesen emlékeznek vissza, melyek az adott pillanatban talán kellemetlennek tűntek. Ilyen volt például, amikor az egyik kirándulásukon eltelt az idő, s emiatt amikor visszafele indulva az állomásra értek, már csak a Várad felé távolodó vonatot látták. Nem volt más választásuk, stoppolniuk kellett, s bár nem voltak túl optimisták, végül még egy idős, kutyás nénit is felvette egy autós, s mindannyian hamarabb érkeztek meg Nagyváradra, mint a „gőzös”.
Büszkék rá
Ennél jóval pozitívabb eseménynek bizonyult, sőt, büszkék is arra, hogy amikor szóba került, hogy megünnepeljék az Erdélyi Kárpát Egyesület születésnapját, az országos szervezet őket kérte fel ennek megszervezésére, s míg később mások általában több mint 130 ember mozgósítottak e célra, nekik csupán 63 fővel sikerült ez.
A könyvbemutatón természetesen Dukrét Gézának, az EKE alapítójának is köszönetet mondtak, a tervekről szólva pedig Tiponuţ Tibor azon reményének adott hangot, hogy minél több új programot sikerül majd megvalósítaniuk, illetve ezek iránt a fiatalok érdeklődését is felkeltik.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

2016. április 4.

Honismereti találkozó a váradi várban
Április 2-án, szombaton tartották meg a nagyváradi várban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) hagyományos Partiumi Honismereti Találkozóját.
A délelőtt tíz órától kezdődő eseményen Dukrét Géza elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd különböző előadások hangzottak el. Nagy Aranka az Ostffyasszonyfán található fogolytáborról és temetőről értekezett, Kovács Rozália előadásának címe Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejéből volt. Dr. Vajda Sándor és Bodnár Lajos Gyógyítás a szentírásban címmel tartottak előadást, Pásztai Ottó a Julier család életét és munkásságát mutatta be, Makai Zoltán a Medra családról és a gyantai vízimalom történetéről beszélt, míg Hasas János Rév települést mutatta be.
Közgyűlés
Az előadások után kezdődött a közgyűlés, melynek keretében Dukrét Géza tartotta meg elnöki beszámolóját. Kiemelte, hogy a PBMET székházat kapott a nagyváradi várban, amelyet már el is foglalt a civil szervezet, és megkezdik egy könyvtár kialakítását. A társaság tagjai megbeszélték az idei évi eseménynaptárat is. Áprilisban a PBMET részt vesz a Festum Varadinum rendezvénysorozaton, április 18-án megemlékezik a műemlékvédelem világnapjáról, április 21-én egy székesfehérvári küldöttséget fogadnak, 22-én pedig a száztíz éves nagyváradi villamosközlekedésről emlékeznek meg. A közgyűlésen határozat született a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is. A döntés értelmében a PBMET őszi konferenciáján Miskolczi Lajos ( Nagyvárad), Olasz Angéla ( Arad) és Veres Kovács Attila kapják majd meg az említett díjat. A közgyűlést egy rövid várlátogatás követte Mihálka Nándor vezetésével. A résztvevők megtekintették a vár fejedelmi palotájának restaurált részeit és az ásatásokat.
Pap István
erdon.ro

2016. április 5.

Honismereti találkozó a várban
A nagyváradi vár szolgált helyszínül szombat délelőtt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) idei első közgyűlésének, melyet számos tartalmas előadás előzött meg, és várlátogatással zárt.
Nagy érdeklődés övezte a szombati eseményt, melyre közel félszázan érkeztek, a Bihar megyeiek mellett jöttek Szatmár és Arad megyéből is tagok, de voltak a magyarországi Nagykerekiből is érdeklődők, egyetlen szék sem maradt üresen. A jelenlévőket Dukrét Géza, az egyesület elnöke köszöntötte, majd hat tartalmas, jól öszszefoglalt előadás következett. Kovács Rozália Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejéből címmel tartott előadást, majd Nagy Aranka Fogolytábor és temető Ostffyasszonyfán címmel értekezett, utána Dr. Vajda Sándor és Bodnár Lajos Gyógyítás a szentírásban címmel adott elő. Pásztai Ottó a Julier család életét és munkásságát mutatta be, majd Makai Zoltán A Medra család és a gyantai vízimalom, Hasas János pedig Rév, Románia kulturális települése címmel tartott előadást. Az előadások után a közgyűlés első napirendi pontjaként Dukrét Géza tartott elnöki beszámolót. Összefoglalta eddigi tevékenységüket és hangsúlyozta, hogy egyesületük székházat kapott a nagyváradi várban, melyet már el is foglaltak, és szándékukban áll egy könyvtár kialakítása is. Az elnök a civil szervezet idei terveiről is beszámolt. Ezek között van például A műemlékvédelem világnapja elnevezésű rendezvény, amelyet a Festum Varadinum keretében április 18-án szerveznek meg, április 21-én egy székesfehérvári küldöttséget fogadnak, április 22-én pedig 110 éves a villamosközlekedés Nagyváradon címmel tartanak szerveznek előadást a Lorántffy Zsuzsanna Reformá- tus Egyházi Központban. Július 16-17-én kétnapos kirándulást szerveznek Arad–Világos–Ópálos–Lippa–Solmos–Máriaradna–Arad (és vissza) útvonalon. Szeptember 9-11-én tartják meg a XXII. Partiumi Honismereti Konferenciát Szatmárnémetiben. Ennek fő témái: Száz éve tört ki a Nagy Háború, Pusztuló műemlékeink, Nagy személyiségeink emlékezete. Október 6-i megemlékezések minden megyében. A közgyűlés végén határozat született a Fényes Elek-díjak odaítéléséről. A döntés révén az őszi konferencián a következők kapják meg a díjat: Miskolczi Lajos (Nagyvárad), Olasz Angéla (Arad), Veres Kovács Attila lelkipásztor (tagságon kívüli). A honismereti találkozó és közgyűlés egy rövid várlátogatással zárult: Mihálka Nándor vezetésével megtekintették a fejedelmi palota restaurált részeit és az ásatásokat.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. április 18.

Műemlékvédők tanácskoztak
Hétfőn a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, a Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére magyar műemlékvédők tanácskoztak a nagyváradi várban. A programfelelős a PBMET volt.
Bár pozitív előrelépések történtek az elmúlt időszakban a műemlékvédelem területén, azért sok még a tennivaló ezen a téren- hangzott el azon a konferencián, melyet az április 18-i Műemlékvédelmi Világnap tiszteletére szerveztek a nagyváradi várban a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében, s melyen mások mellett részt vett Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Jakabffy László építészmérnök, Mihálka Nándor régész, a PBMET ifjúsági alelnöke, Huszár István alpolgármester és Péter I. Zoltán helytörténész is.
Többek közt elhangzott: örömre ad okot például, hogy felújították a váradi várat, és több vidéki középkori templomot, úgy tűnik, hogy a román állam is abba az irányba mozdult el, hogy az erdélyi középkori műemlékeket fel kell újítani, a PBMET pedig székhelyet kapott a várban, ahol körülbelül 600 kötetes könyvtárával az érdeklődők rendelkezésére áll, rossz hír viszont, hogy kilátástalan a legtöbb, műemléknek nyilvánított bérházak sorsa, és a váradi emlékhelyek zömének nincs gazdája.
Amúgy az ICOMOS (a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a Műemlékek Világnapját- melyet először 1984. április 18-án tartottak meg-, hogy felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára. Bihar megyében 225 műemléképület van (47 Nagyváradon) és több százra tehető az emlékművek száma.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. április 28.

Tizenkét új érték került be az Erdélyi Magyar Értéktárba
41 javasolt értékről döntött szerdai ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB). Ebből 12 került az Erdélyi Magyar Értéktárba, 24 pedig a megyei, területi vagy helyi értéktárakba – számolt be csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
E szerint az Erdélyi Magyar Értéktárt gazdagítja ezentúl a nagybányai művésztelep és festőiskola, a szatmárnémeti Pannónia (Dacia) szálló, a mikházi ferences templom és kolostor, a Nyárádmente népi építészete, Farkas Péter életműve, a medgyesi ferences templom és kolostor, a Vörös szakadék, a Néra völgye az Ördög tavával, az ákosi református templom, a szatmárnémeti püspöki palota és gyűjteménye, Szabédi László életműve, valamint a havadtői régi temető különleges síremlékeivel.
Rendkívül fontos odafigyelnünk kultúránk ápolására és átörökítésére, hiszen csakis addig a pillanatig vagyunk élő közösség, ameddig értékeinket megőrizzük és gyarapítjuk. Kultúránk, örökségünk egyben a magyarságunkat is jelenti, ápolásával pedig identitásunkat is védjük. Nem engedhetjük, hogy az identitástudatunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön. Ehhez is hozzájárul az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság munkája, amellyel az erdélyi magyar értékeket védjük” – jelentette ki az ülést követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Az EMÉB tavaly novemberben alakult Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére, működése első hónapjában pedig 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a Bizottság. A meghatározott érték-kategóriák területei az épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.
Az EMÉB tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületen fejtik ki tevékenységüket. A Transylvania Trust Alapítványt Hegedüs Csilla, az Élő Erdély Egyesületet Boda Szabolcs elnök, az Erdélyi Kárpát-Egyesületet Kovács Lehel István elnök, a Székely Terméket Márton István, a Hargita megyei Vidékfejlesztési Egyesület vezetője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Muhi Sándor, az Erdélyi Magyar Néppártot Nagy József Barna, a Szent László Egyesület elnöke, a Kriza János Néprajzi Társaságot dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató akadémikus, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök, az Erdélyi Múzeum Egyesületet dr. Sipos Gábor elnök, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Szémán Péter elnök, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot pedig Dukrét Géza képviselik.
maszol.ro

2016. május 23.

125 éves az Erdélyi Kárpát Egyesület
125 évvel ezelőtt, 1891. május 11-én alakult meg az Erdélyi Kárpát Egyesület, melynek taglétszáma már az alakuló közgyűléskor 300 körül volt. Az egyesület az EMKE keretéből nőtt ki, mint a természetjárás közművelődési vonatkozásait ápoló szakosztály. 1892-ben indul az egyesület folyóirata Erdély címen. Az EKE és a folyóirat célkitűzései megegyeztek: „Ismertetni akarjuk Erdély vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel… emberi kéz alkotta művelődéstörténeti és történelmi emlékeivel…”
Az egyesület már az első perctől megmutatta, sőt bebizonyította, hogy tevékenysége nem merül ki egy szűk körű turistaklub működésében, hanem egy olyan mozgalomról van szó, amely egész Erdély, de főleg a Székelyföld gazdasági fellendülését célozta meg, s a mai értelemben vett honismeretet szolgálta. E nemes célkitűzését fennállásának egész ideje alatt követte, még akkor is, ha bizonyos időszakokban egyesek csak egyszerű turizmust láttak, vagy szerettek volna látni tevékenységében. Merza Gyula, az egyesület egykori múzeumigazgatója, majd tiszteletbeli elnöke, ezt így jellemezte: „Címére és fő feladatára nézve az EKE turista egyesület volt kezdettől fogva, de fenntarthatása és végcéljai tekintetében egyúttal elsőrangú kulturális és közgazdasági érdekeket szolgált.” Mozgó kultúregyesületnek is nevezték az EKÉ-t.
1897-ben múzeumi tárgygyűjtés céljából megszervezik a néprajzi szakosztályt, sőt kezdeményezik egy néprajzi tanszék felállítását a kolozsvári egyetemen. E tevékenység a Mátyás király szülőházában berendezett táj- és néprajzi múzeum megalapításában csúcsosodott ki, amelyet 1902. október 2-án avattak fel, egyidőben a Mátyás király lovas szobrának leleplezésével.
Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy az Erdély hasábjain nagyon sok tudományos munka, útleírás jelent meg, olyan nagy tekintélyű kutatók tollából, mint Szádeczki-Kardos Lajos, dr. Hankó Vilmos, Czárán Gyula, dr. Hermann Antal, Merza Gyula, dr. Ruzitska Béla, Téglás Gábor, dr. Czirbusz Géza, dr. Szádeczki-Kardos Gyula, dr. Roska Márton. Megalakulásától az első világháborúig az EKE folyóiratán kívül mintegy 70 kiadványt jelentetett meg, többségükben térképes útikalauzokat, barlang útmutatókat, fürdőismertetőket magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárakat kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal.
Az első világháború alatt az EKE tevékenysége megszűnt, de 1930-ban újraalakult, több mint 1200 taggal, turista, kerékpár, sí, fürdőügy és propaganda szakosztályokkal. 1935-ben épületéből kilakoltatták, vagyonának nagy, része elveszett. A néprajzi tárgyak az állam tulajdonába mentek át, és a mai Erdélyi Néprajzi Múzeum alapanyagát képezi.
A két világháború között az EKE az erdélyi magyarság összetartását szolgálta és nagy személyiségein keresztül ezt sikeresen el is végezte. De ugyanakkor, a hatalommal ellentétesen, a szeretetre, az egymás iránti megbecsülésre nevelt. A második világháború után 1945-ig működött, majd beolvasztották az Országos Turisztikai Hivatalba. Ezután a kommunista hatalom több mint negyven esztendőre süllyesztette el még az emlékét is.
1991. május 11-12-én Gyergyószárhegyen tartottuk meg a nagy múltú Erdélyi Kárpát Egyesület centenáriumát és egyben újjáalakulási ünnepségét. Az újraalakulás ünnepét a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban szervezték meg, több mint háromszáz résztvevővel. Ma azonban Erdély-szerte, az újjászületett EKE 15 tagszervezete – osztálya – több mint 1500 taggal tevékenykedik és méltó folytatója annak a munkának, amelyet az elődök 125 évvel ezelőtt elkezdtek.
25 év alatt több kimagasló eredmény született. Ezek közül kiemelnék néhányat: Az 1990-es évek második felétől EKE-házat működtetett Szinden. 2011-ben méltóan ünnepelték meg Sztánán az egyesület 120 éves évfordulóját, több mint kétszáz résztvevővel és kiadtak egy díszes évkönyvet. 2013-ban házat és a hozzátartozó területet vásároltak meg a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, ahol önkéntes munkával egy EKE-központot, az EKE-Várat alakították ki, fogadóközponttal, szállással, tetőbeépítéssel. Ennek bővítése ma is folyik tovább.
2013. szeptember 21-én, nagy büszkeséggel vettük át, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a Magyar Örökség-díjat.
2015-ben megalakult az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, amelynek tagja Veres Ágnes, az EKE országos titkárnője, amely bizonyítja az EKE társadalmi jelentőségét.
2016. május 6–8 között ünnepeltük az EKE 125 éves évfordulóját a várfalvi EKE-Várban. Szombaton, Lukács József vezetésével egy egész napos emléktúrát szerveztek a Szolcsvai-búvópatak és a Remetei-szoros között, amelyen több mint 150-en vettek részt. Vasárnap 9–12 között Családos nap, gyermekprogramok. 12-kor kezdődött a jubileumi ünnepség a várfalvi Pataki András Kultúrotthonban. Részt vett 350 személy. Köszöntők hangzottak el. Beszédet tartott Kovács Lehel István, az országos EKE elnöke, Dezső László, az EKE tiszteletbeli elnöke, Mărginean János, Várfalva polgármestere, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Zákár István, a Kolozs Megyei Tanácsának alelnöke, Telegdi Andrea, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának külgazdasági diplomatája, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs Megyei elnöke. Ezután következett a díszoklevelek kiosztása. Először az alapító tagok kapták meg, közöttük Dukrét Géza alapító tag részére: „125 esztendeje elődeink akarata hozta létre az Erdélyi Kárpát Egyesületet. Az a tény, hogy ma nem mint letűnt történelmi eseményről, hanem élő szervezetről beszélhetünk, Önnek is köszönhető. Köszönjük, hogy jó szívvel hozzájárult az EKE 25 évvel ezelőtti újraalakulásához, hogy a jövőben is számíthat Önre az erdélyi magyar turistaság”. Ezt követően díszoklevelet kaptak ezen időszak országos elnökei, az elsőt Dukrét Géza – mivel az előzőek már elhunytak – „az országos EKE 1994–1998 közötti elnöke részére (…) Köszönjük, hogy tevékenységével folytatja elődeink munkáját, hogy ma is, a jövőben is számíthat Önre az erdélyi magyar turistaság”.
Következett a turistafogadalom megerősítése, amelyet mindenki egyszerre hangosan ismételt meg, az elnök felolvasása alapján. A fogadalomtevőket Dimény József szentmihályi unitárius esperes áldotta meg. Az EKE-közösségért vándorserleget az udvarhelyi osztály vette át. Ezután az EKE-bakancs füzeteket mutatták be, melynek keretében két színes füzet jelent meg: Barangolások a Remetei-sziklaszoros és a Bedellő környékén, a Torockói-hegység; Barangolások Brassó környékén, a Keresztény-havas. Közreműködött a Csíkszéki EKE- és a várfalvi Aranyosszék néptánccsoportja. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével végződött
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. július 4.

Budakalászon találkoztak a kisebbségi magyar civilek
A Budakalászon 2016. június 17–19. között megtartott XIII. találkozón 7 ország (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) civil szervezeteinek 61 képviselője volt jelen, és vitatta meg az általa képviselt szervezetek megvalósításait, problémáit, az együttműködés lehetőségeit és eredményeit, a Budakalászi Találkozók örökségét, folytatásának lehetőségeit és célkitűzéseit. Nagyváradról jelen volt dr. Fleisz János, Fleisz Judit és Dukrét Géza.
A találkozó résztvevőinek nagy örömére szolgált, hogy két év kényszerkimAradás után a szervezőknek sikerült megrendezniük a XIII. Budakalászi Találkozót.
Az ünnepélyes megnyitón Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg a jelenlevőket. Az üdvözletek után Csűry István püspök tartott egy szívhez szóló, érdekes előadást A magyarok megújulásának pászmái – egy ökumenikus közegben élő lelkész látása szerint címmel. Útmutatást nyújtott a mai nehéz világban élő civileknek hangsúlyozva a szeretetet és az összetartozást. Délután a találkozó főszervezője, Romhányi András beszélt közös ügyeinkről, beszámolva a szervezés nehézségeiről. Ezután megkoszorúztuk Parlagi Endre hajdani polgármester sírját, aki éveken keresztül volt házigazdája e találkozóknak.
Másnap dr. Lánszki Imre számolt be a Budakalász környéki kutatásainak legújabb eredményeiről. Dr. Záhonyi András tartott előadást a magyar nyelvben előforduló nevekről, azok jelentéséről és eredetéről. Délután szekcióülések voltak: a Budakalászi Találkozók öröksége, valamint Léteznek-e kultúrahatárok a Kárpát-medenceében? címmel. E szekcióülések következtetései szerint a magyar közművelődés határai nem Magyarországon, de nem is a Kárpát-medenceében vannak. Magyar kultúra létezik Európán kívül is, s bár közhelynek számít, hogy ilyen szempontból a határok légiesek, most mégis a meglevő, sokszor nagyon is tapasztalható fizikai határoktól beszélünk. Ezek természete, átjárhatósága, vagy fékező ereje akár rövid idő alatt is változhat az aktuális politikai viszonyok függvényében.
A tanácskozáson a fő hangsúlyt a kapcsolatteremtés bővítése és állandósítása kapta. Kijelenthetjük, hogy a Budakalászi Találkozókon a résztvevő szervezetek többsége kiterjedt kapcsolathálózatot hozhatott létre szűkebb és tágabb hazájában és a határokon túl, amelyek serkentőleg hatnak tevékenységükre. A találkozó szekcióülésein megvitatott, majd a plenáris ülésen a résztvevők által elfogadott javaslatok szerint ennek megvalósítása létrejöhet internetes közösségi oldalak révén (kiemelkedően a facebook és levelező listák); egy levelező csoport létrehozása (amely akár a Kalászosok nevet is viselheti); nyomtatott és elektronikus művelődési tájékoztatók révén (lapok, rádió, tévé); személyes kapcsolatok révén, amelyek közművelődési, vagy más találkozókon alakulnak ki a kultúra menedzserei között; egy fizetett állás létrehozása, amelynek munkaköre az állandó figyelés, továbbítás és a rendszeres kapcsolattartás lenne. Ez utóbbi javaslat gyakorlatba ültetését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületek (EMKE) elnöksége tanulmányozná, és a kialakuló lehetőségekről tájékoztatja a budakalászi találkozó résztvevőit.
A résztvevők örömmel tapasztalták, hogy egyre több fiatalt és önkéntest sikerül bevonni szervezeteik munkájába, és ennek a fiatalítási folyamatnak a folytatását továbbra is szükségesnek tartják. Egybehangzó vélemény, hogy szükséges és érdemes a gyerekekkel foglalkozni, hiszen van érdeklődés, lelkesedés a részükről is. Ennek egyik legfontosabb eszköze lehetne a pedagógusokkal és oktatási intézményekkel való szorosabb együttműködés.
Egyik legfontosabb feladata az EMKE-nek az Erdélyi Magyar Értéktár összeállítása. Ez tartalmazna építészeti örökségeket, jellegzetes szokásokat, mezőgazdasági és ipari értékeknek számító tárgyakat és megoldásokat, természeti környezetet, turizmust, művelődési értékeket. A helyi javaslatok alapján ezeket az országos bizottság helyi, megyei vagy régiós értékekké nyilváníthatja. Az Értéktár kérdéskörének koordinálását a Kriza János Néprajzi Társaság (www.kjnt.ro) végzi, dokumentumait ennek honlapján lehet tanulmányozni. Jó lenne, ha az értéktár összeállításában más régiók egyesületei is bekapcsolódnának a megadott honlap segítségével.
A XIII. Budakalászi Találkozó résztvevői támogatják az Erdélyi Magyarok Egyesületének azon kezdeményezését, hogy az Alaptörvénybe foglaltaknak megfelelően a magyar kormány hozzon létre Budapesti székhellyel egy erdélyi központot, és nyújtson rendszeres normatív támogatást működtetéséhez.
Az összmagyarság nemzettudatának erősítésében továbbra is fontos szerepet kell vállalniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak, iskoláknak, valamint a magyar államnak.
A találkozó szép mozzanata volt a szombat esti, úgynevezett közös Kárpát-medencei kenyér felmutatása és elfogyasztása. E nagyméretű lepényt a Kárpát-medence különböző településeiről hozott lisztből és kovászból készítették. A találkozó másik érdekessége volt résztvevők saját maguknak előadott műsora.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. augusztus 3.

Odafigyelnek az értékeinkre
Kedd délután a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kezdeményezésére civilek találkoztak a váradi vár volt katonai adminisztrációs épületében egy sorozat nyitányaként.
A Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke által kezdeményezett találkozósorozat nyitányának meghívottjai Kecse Gabriella városi tanácsos, a Tanoda Egyesület vezetője, és Péter I. Zoltán helytörténész, a PBMET tagja, megyei önkormányzati képviselő voltak. Utóbbi felidézte, hogy a helyhatósági választások előtt is volt egy hasonló megbeszélés a civilekkel. Akkor és most is megígérte: amiben tud, segít nekik, anélkül, hogy valaki is a Megyei Tanács részéről befolyásolni akarná a tevékenységüket. Megjegyezte: az urbanisztikával, műemlékvédelemmel és közmunkával foglalkozó szakbizottságnak lett a titkára, aminek kifejezetten örül, hiszen a műemlékvédelem „mindig a szíve csücske volt”.
Kecse Gabriella megjegyezte: a váradi önkormányzat egyetlen szaktestülete se fókuszál külön a civil szervezetekre, ami jelzi, hogy a mostani városvezetésnek mennyire „fontos” ez. Így ő egyetlen magyarként az oktatási, kulturális, szabadidő és ifjúsági szaktestületnek lett a tagja. Hangsúlyozta: jó lenne, ha civilek tudnának egymásról, első lépésként tehát fel kellene térképezni, hogy hány aktív magyar civil szervezet működik, mi a tevékenységi körük, mit képviselnek. 2012-ig, amíg Biró Rozália volt az alpolgármester, és az önkormányzat támogatásban részesítette a civil entitásokat, 41 magyar vonatkozású bejegyzett civil szervezetről lehetett tudni, érdemes volna felfrissíteni ezt az adatbázist, aktualizálni. Néhány hónappal ezelőtt a Communitas Alapítvány által szervezett továbbképzésen több mint 20 civil szervezeti képviselő volt jelen, ez is kiindulópont lehet- tette hozzá.
Dukrét Géza felvette, hogy a BINCISZ honlapján is megtalálhatóak civil szervezetek elérhetőségei. Szóba került továbbá az is, hogy egy eseménylistát kellene összeállítani, hogy a civil szervezetek által rendezett események ne tevődjenek egymásra, és ezt a várgondnoksággal egyeztetve esetleg ki lehetne függeszteni a civil összejöveteleknek helyszínt biztosító terem ajtajára.
Értéktár
Később Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: néhány éve Magyarországon törvény született a Magyar Nemzeti Értéktár megteremtéséről, illetve a hungarikum védjegyről. Erdélyben is megalakult egy ezzel foglalkozó bizottság, melynek Hegedüs Csilla, az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke a vezetője, és ő is a tagja. Eddig 11 javaslattal élt- és még bővíteni fogja a listáját-, hogy Bihar megyéből mik kerüljenek ebbe az értéktárba, például a magyarremetei, az albisi, a mezőtelegdi református templomok, a bihardiószegi Kossuth-szobor és a révi szoros. Az ötleteket kölönben a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak kell továbbítani, mely digitalizálja ezeket és kivonatokat készít belőlük, majd a bizottság elé terjeszti, mely rendszeres időszakonként ülésezik.
Gondot okoz, hogy Bihar megyében még nem alakult meg ez az értéktár bizottság, ezért Dukrét Géza arra kérte a jelenlevőket, nevesítsenek személyeket. Péter I. Zoltán, Kecse Gabriella, Porsztner Béla topográfus, Nagy Miklós agrármérnök és Wilhelm Sándor halbiológus nevei hangzottak el, a testület alakuló ülését valószínűleg Pásztor Sándor megyei tanácselnök fogja összehívni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. augusztus 16.

Sokat köszönhetünk a Grósz-család orvostagjainak
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság egy új sorozatot indított útjára, melynek keretében híres váradi családokat mutatnak be meghívott előadók a vár civil házában.
A múlt péntek este zajlott rendezvény iránt érdeklődőket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője tartott érdekes előadást a zsidó származású Grósz-családról.
Többek közt arra hívta fel a figyelmet: dr. Grósz Frigyes (1797-1858) szemorvos, kórházalapító és -igazgató nemcsak Várad egyik népszerű orvosa volt, hanem megtestesítője a cselekvő, alkotó orvospolgároknak. Középiskoláit a nagy hírű Premontrei Főgimnáziumban végezte. 1816-1819 között Pesten filozófiát hallgatott, amelyből doktorrá is avatták. Az akkor még élő hagyományok szerint a filozófiai doktorátust a további egyetemi tanulmányok, így az orvosi stúdium előkészítésének tekintették. Bécsben iratkozott be az orvosi fakultásra. Nyaranta osztrák, cseh és németországi gyógyfürdőkben dolgozott, mint betegkísérő, így lehetősége adódott arra is, hogy kiképezze magát balneológusnak. 1826-ban avatták orvosnak. 1830-ban hazatért Váradra, és rendelőt nyitott. Még ebben az évben önálló magán szemkórházat alapított, abban az időben ilyen Magyarországon még nem létezett. Ahogy működni kezdett a Szegény Vakok Gyógyintézete, a 19. század eleji kolerahullám elérte 1831-ben Váradot is. Dr. Grósz orvoskollégáival együtt bekapcsolódott a járvány leküzdésébe, s kórházában kolerás betegeket is gondozott. Emellett tevékenyen részt vett mindenütt, ahol segítségre volt szükség, a várost sújtó 1836-os tűzvész és 1846-os árvíz idején is. Az 1848-as szabadságharcban tábori orvosként volt ott. Feljegyezték róla, hogy amikor kolerás honvédeket is gondozott, a betegápolóknak jutalmat adott minden felgyógyult honvédért. Szorgalmazta a szegények számára felállítandó egyesületi, ingyenes szemkórházak alapítását. Közel 28 évig vezette a váradi Zsidó Kórházat is, amelyet komoly intézménnyé fejlesztett. Élete utolsó éveiben sokirányú elfoglaltsága mellett időt szakított arra is, hogy megírja kórház alapítási és szemorvosi tapasztalatait. 752 szemműtétet hajtott végre, ebből 515 beteg meggyógyult, 194 állapota javult, 43 esetben eredménytelen mAradt. A több mint 30 ezer járóbeteg kezelése 42.600 napot vett igénybe, és a beutalt vakok közül 71 teljesen vagyontalan volt. A Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére 2010-ben a Római Katolikus Püspökség és a Segítő Jobb Alapítvány magáévá tette egy emléktábla állítás javaslatát, melyet a volt járványkórház Sztaroveszky/Magheru úti épületének lépcsőházában dr. Kalmár László igazgató és Pásztai Ottó leplezték le az emléktáblát, melyet a főpásztor áldott meg.
Szintén orvos
Dr. Grósz Emil (1865-1941) szemész, egyetemi tanár, dékán, kormánybiztos- aki az unokája volt Dr. Grósz Frigyesnek- középiskolai tanulmányait szintén a Premontrei Főgimnáziumban végezte, majd 1887-ben szervezett Budapesten orvos-doktori oklevelet. 1914-1915-ben az orvosi fakultás dékáni tisztét töltötte be, 1905-1918 között trahomaügyi kormánybiztos volt. Tudományos munkálkodása az orvostudomány egész területére kiterjedt. Számtalan tanulmányt írt és az intézményes hazai orvosképzés egyik megteremtője. Jelentős szemészeti iskolát nevelt ki, átadva értékes tapasztalatait. Kiváló szemműtéteket hajtott végre, az öregkori hályog gyógyítására, az általa leírt műtétet világszerte végezték.
Az elhangzottakat Barabás György ny. tanár azzal egészítette ki, hogy felhívta a figyelmet dr. György Pál (Grósz Pál) és dr. Csatári Lajos (Grósz) orvosok neveire.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. augusztus 28.

Az angol királyi családdal rokonok a Rhédeyek
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság múlt pénteken tartotta következő előadását a vár civil épületében. Egy igen érdekes, tartalmas előadás keretében a híres Nagyváradi famíliák közül Pásztai Ottó premontrei öregdiák a Rhédey-családot mutatta be.
A szép számú érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd a híres váradi famíliák közül Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője ezúttal a Rhédey-családot mutatta be, egy igen érdekes előadás keretében.
Arra hívta fel a figyelmet: a kisrédei nemes és gróf Rhédey-család az ősi nemzetségekig visszavezethető régi magyar család. Az első, aki a Rédei nevet viselte, egy bizonyos Mikó, akit 1303-ban említenek. A Rhédeyek Mátyás királytól kaptak nemesi címerlevelet 1466-ban. Az első ismert családtagok Réde, Kisréde környékén éltek, birtokaik is itt feküdtek, innen ered a kisrédei jelző. 1657. november 2-án a Gyulafehérvári országgyűlés a Porta engedélye nélkül indított háború miatt lemondatott II. Rákóczi György bizalmi emberét, az 1610-ben született Rhédey Ferencet választotta fejedelemmé, aki azonban később a körülmények hatására lemondott Rákóczi javára. Előre látva azonban ennek bukását, fokozatosan visszahúzódott a politikai életből. Időközben I. Lipót császár 1659. január 13-án grófi rangra emelte őt, remélve, hogy ezzel egy újabb hívet szerez magának Erdélyben! Rhédey Ferenc jelentősen támogatta a református egyház intézményeit, főleg az iskolákat. Kortársai nagyra értékelték vallásos buzgalmát. 1667. május 13-án hunyt el Huszt várában.
Rhédey Lajos (1761–1831) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó, országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, író volt. A katonai akadémia elvégzése után hadapród lett a 37. gyalogezredben. Bihar vármegye ajánlására 1780. június 8-tól 1783. március 8-ig a bécsi magyar testőrségnél szolgált. Innen alhadnagyi rangban a 8. huszárezredbe került. 1792-ben aranysarkantyús vitéz lett, mely igen rendhagyó teljesítmény, ugyanis viszonylag csekély (100 fő alatti) az ily módon kitüntettek száma, s ezt Rhédey igen fiatalon érte el. 1808-ban Bihar vármegye adminisztrátorává nevezték ki, 1825-ben hagyta el Bihart. 1831-ben szélütés következtében hunyt el Pesten, végakaratának megfelelően Váradon temették el.
A kultúra mecénása
Élete egyik fő kérdésének a magyar nyelvű színjátszás fontosságát tartotta. Felkarolta a Váradra érkező eső magyar játékszíni társulat csapatát, akik elvesztették pestbudai játéklehetőségüket. Támogatta a város tanítóit, ösztönözve őket Várad történetének megírására. Óriási szerepe volt Várad fejlődésében, ő szorgalmazta például azt, hogy közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is az itteni polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. Egyik részében áll az a Rhédey-kápolna, melyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak. (2007 júniusában gróf Rhédey Gábor felesége társaságában Amerikából hazajőve az állatkertben felkereste gróf Rhédey Lajos és felesége mauzóleumát. Az 1804-ben épített kápolnába a fehér márványból készült csodálatos szarkofágot 1834-ben csinálta Ferenczy István szobrászművész. Gróf Rhédey Gábor meghatottan szembesült a romos kápolnabelsővel, a több helyen is sérült szarkofággal. A vendéglátó Pásztor Sándor elmondta, hogy az épületet 2004-ben külsőleg tatarozták, Biró Rozália akkori alpolgármester pedig vállalta, hogy mindent megtesznek a rendbetétele érdekében, mely ígéret a későbbiekben megvalósult.)
Rhédey Klaudia Zsuzsanna Erdőszentgyörgyön született, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. 18 évesen I. Ferenc császártól, magyar királytól a család meghívott kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel. A fiatalok első látásra egymásba szerettek.
Sándor herceg és Klaudia egyetlen fia, Ferenc 1837-ben Teck hercege lett, így királyi családból választhatott magának feleséget: Victoria Mária Cambridge-i hercegnőt, Victoria angol királynő unokanővérét vette el. Gyermekeik közül az egyik lányt, Teck Máriát György yorki herceghez adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett a brit királyi trónra. Így Rhédey Klaudia, az „őszinte szerelem pici nagyasszonya” unokája királyné lett. Dédunokái, Edward és György herceg angol király, ez utóbbi idősebbik lánya pedig, Klaudia ükunokája II. Erzsébet angol királynő!
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. szeptember 11.

Befejezték munkájukat az anyaországi Hegyköz értékfeltárók
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro

2016. szeptember 20.

Honismereti táborok a sikeres társadalomért
Pénteken folytatódott a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) előadássorozata a váradi várban. A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel tartott előadást Kecse Gabriella magyar–néprajz szakos tanár, és az eseményen megjelent Dukrét Géza, a PBMET elnöke is.
Kecse Gabriella a „tábor, honismeret, tájház” kulcsszavak köré építette előadását, ő ugyanis a Nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke, amivel hét éve szervez táborokat karöltve a berettyóújfalui Bihari Múzeum Baráti Körével. Táborainak célja a gyermekek honismeretének növelése, önismeretük fejlesztése, ok-okozati és felismerő gondolkodásmód formálása, illetve identitástudatuk erősítése. Mint mondta, sikeres társadalom is csak akkor létezik, ha annak tagjai tudják, hogy honnan hová tartanak. Véleménye szerint ezért szükséges a mai fiatalokkal – akik egyébként egy erősen ingergazdag világban nőnek fel – megismertetni épített örökségeinket, hagyományainkat, melynek egyik alappillérét alkothatják ezek a honismereti táborok.
Kecse beszámolt idei táborukról, melyet dr. Krajczárné Sándor Mária muzeológussal közösen szervezett. 28 táborozóval ellátogattak Létavértesre, Biharfélegyházára, illetve az egykori Herpályra is. Idei témájuk a népi gyermekjátékok gyűjtése volt, melyhez egyébként, mint mindig, most is kihasználták a környék adta lehetőségeket. Kecse, mint mondta, a múzeum-pedagógia alapján igyekezett a gyermekek minél több érzékszervét bevonni a felfedezésekbe, illetve a kompetencia-fejlesztő oktatást is alkalmazta, hogy így kézzel foghatóbbá váljon számukra a múlt. Táborainak célja továbbá az erkölcsi nevelés, nemzeti azonosságtudatra, felelősségvállalásra, önkéntességre, környezettudatosságra való nevelés. Azt is elmondta, hogy az ő módszere a történelmi és holasztikus szemléletű felfogás tanítása, hogy megértesse a gyerekekkel a történéseket és az azok közötti összefüggéseket. Ehhez különböző játékos feladatokat kaptak a gyerekek, Kecse példaként kiemelt egy olyan csapatépítő játékot, ahol a táborozóknak családokat kellett alkotniuk, és maguknak kiválasztani, hogy ki legyen a családfő, ki milyen szerepet kapjon a kis közösségekben.
Előadása zárásaként képeket láthatott a hallgatóság a táborokból kézműves foglalkozásokról, a táborok helyszínéről, oktatótermekről, és olyan emlékhelyekről, ahova közösen látogattak el (biharfélegyházai református műemléktemplom, Turul-emlékmű vagy a herpályi csonkatorony).
A rendezvényt Dukrét Géza zárta, aki szintén szervezett hasonló jellegű táborokat 1993–2006 között, amelyeket röviden, átfogóan ismertetett a hallgatósággal, majd megköszönte Kecse Gabriella előadását. Legközelebb két hét múlva, szeptember 27-én tart majd előadást A református iskolák államosításának története Nagyváradon címmel Kupán Árpád történész.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. január 23.

Előadás egy váradi polgármesterről
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretein belül Dr. Soós Istvánról, Nagyvárad egykori polgármesteréről tartott előadást Pásztai Ottó helytörténész a PBMET szervezésében.
„Dr. Soós István kiváló személyiség volt, aki sokat tett Nagyvárad polgárainak megmentéséért. Hálából a város öregségére magára hagyta…” – kezdte el a történelmi kontextusra is kiterjedő előadását Pásztai Ottó, miután Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
A későbbiekben szó esett Dr. Soós István születéséről, családi körülményeiről, szakmai előmeneteléről, alpolgármesterré választásának előzményeiről, s mindennek a történelmi kontextusáról,  valamint a trianoni diktátum aláírása utáni időszakról, amikor ezrek menekültek Erdélyből Budapestre és sokan az ő segítségét kérték ahhoz, hogy a román hatóságokat meggyőzze, háruljanak hozzá a hazatelepülésükhöz.
Sokat tett
Mint elhangzott, 1928-ban, Aurel Lazăr mellett alpolgármester lett, s előbbi folyamatos betegeskedése miatt a polgármesteri jogkört egyedül gyakorolta. Neki köszönhető az is, hogy Bukarest nem tudta kiszorítani az erdélyi magyarság képviselőit a várospolitikából. Alpolgármesteri minőségében hosszú éveken keresztül sokat tett a gazdasági válsággal viaskodó polgárság és a munkásság helyzetének enyhítéséért. Szervezte és ellenőrizte a munkanélküliek és szegények élelmezését, pénzzel és tűzifával való segélyezését.
1940 szeptember 6-án vonult be a magyar hadsereg Nagyváradra. Egy három hónapos átmeneti közigazgatás után a magyar kormány a polgári közigazgatást helyreállítását egy olyan személyre bízta, akit a város szinte minden lakója erre a feladatra a legalkalmasabbnak tartott, azaz Dr. Soós Istvánra. Aki kiállt és vállalt, kemény küzdelmet folytatott az intrikák,az  elnyomatások, a rosszakarat feltorlódó hullámaival.  Küzdött a korrupció ellen, vívott a nagyváradi magyar polgár érdekeiért, a kisemberek tömegéért.
Lemondott
1944 tavaszán, mivel nem tudott megalkudni a zsidó lakosság elleni intézkedésekkel, példamutató emberi magatartásként lemondott polgármesteri tisztségéről. Sajnos a világháborút  követő kommunista rezsim részéről üldöztetésben és megaláztatásban volt része, két évre a Duna-csatornához vitték kényszermunkára, ahonnan testileg-lelkileg összetörve került haza. Idős korában, mint biztosítási ügynök kereste szűkös mindennapiját, s miután leérte a nyugdíjkorhatárt, évekig nem kapott nyugdíjat és így tovább kellett ügynökösködnie.
Az előadást követően többen is hozzászóltak – például Huszár István volt alpolgármester, illetve az egykori polgármester egy rokona. Az egyik hozzászóló megemlítete, hogy a hatvanas években, amikor készültek lebontani a Szent László templomot, pünkösd hétfőjén bejött a templomba a volt polgármester és elkezdett sírni…
Neumann Andrea
erdon.ro

2017. március 26.

Partiumi honismereti találkozó
Lezajlott Nagyváradon az idei Partiumi honismereti találkozó. Március 25-én a Partiumi Keresztény Egyetemen tartották a rendezvényt, a helyszínen Dukrét Géza kérdéseinkre elmondta: az esemény a Honismereti nap része.
Minden évben március 24-én tartják ezt, és ahhoz a legközelebb eső időpontban az ezzel kapcsolatos találkozót. 1996-tól évente tartanak ilyen eseményt, a szervező a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. A 38 részvevő mellett 7 vendég érkezett Isaszegről. Szatmártól Temesvárig több településről jöttek az érdeklődők, a tematika pedig kettős volt: az I. világháború, valamint nagy magyar személyiségek bemutatása. Szeptemberben egyébként konferenciát is tartanak, most viszont a közgyűlésre kerítettek sort. Ezt megelőzően több érdekes előadás hangzott el, változatos témakörökben. Így szó esett Váradról, a királyok városáról, Arany János szalontai éveiről, Bunyitay Vincze püspökről, de ismertették Dsida Jenő pályáját, nemkülönben az I. világháború eseményeit, a román történészek nyomán, sőt a valaha volt borosjenői török mecsetről.
Emlékoklevelek
Emlékoklevelet kaptak a kilencven év fölöttiek, így Antal Béla, Újvárosi Tibor, Dánielisz Endre és Nagy László. A közgyűlésen megszavazták, hogy ezúttal a kolozsvári Gaál György és az aradi Berecz Gábor kapja a Fényes Elek-díjat. Arról is szó esett, hogy együttműködési szerződést kötnek a PKE-vel, ezt várhatóan pár nap múlva alá is írják, illetve ők szervezik meg a reformáció ötszáz éves évfordulójával kapcsolatos rendezvényt, május huszadikán. A 23. honismereti konferencia pedig szeptember 1–3. között lesz, Váradon.
erdon.ro

2017. április 19.

Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében adták át a Rimanóczy-díjat Nagyváradon
A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjat egyenesági leszármazottaik, Rimanóczy Kálmán és Péter jelenlétében április 18-án, a műemléki világnapon adták át Jakabffy László építészmérnöknek.
A díjátadónak az Ady Endre Emlékmúzeum adott otthont, ahol Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket majd átadta a szót Péter I. Zoltán helytörténésznek, aki megköszönte a Rimanóczy-testvéreknek – akik id. Rimanóczy Kálmánnak ük-, ifj,. Rimanóczy Kálmánnak dédunokái – hogy eljöttek ez alkalomra Nagyváradra, ezzel „hitelesebbé téve megemlékezésünket”.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hagyományt szándékoztak teremteni a díjjal, és egyben emléket állítani azoknak, akik sokat tettek Nagyváradért. A 2016-os Rimanóczy-díjat adták át, pontosította az ügyvezető elnök, mivel tavaly választási év lévén nem akarták a kampánnyal egybemosni az ünnepséget. Szabó Ödön azt is elmondta: ettől az évtől kezdve a műemléki világnapon adják majd át a díjat.
Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, míg 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott.
„Számunkra volt megtiszteltetés a díjátadásra a meghívás, és a díj nekik dicsőség, hiszen megőrzi azoknak emlékét, akik Váradot építették” - mondta Rimanóczy Kálmán, míg öccse, Péter felidézte: annak idején a családban beszéltek az építészekről, azonban ezt például „az iskolában nem volt szabad mondani”. „Az én szívemben Várad a legszebb hely a világon” – mondta Rimanóczy Péter, és hozzátette: bár 1985-ben áttelepültek Magyarországra, most büszkén állnak itt, és örülnek annak, hogy ezt a nevet viselik.
„Jakabffy László építőmérnök Nagyvárad szülötte, aki egyetemi tanulmányait leszámítva eddigi élete során ebben a városban élt és dolgozott, tevékenykedett a város és a magyarság életében” – kezdte a díjazott laudációját Szabó Ödön. Jakabffy László volt többek között a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának műszaki igazgatója, a Bihar megyei és Nagyváradi Műemlékvédő Alapítvány műszaki igazgatója, ebben a minőségében többek között a váradi vár felújítását felügyelte.
Részt vett 1991-ben a megkerült Petőfi-mellszobor felállításában a költőről elnevezett parkban, volt városi és megyei önkormányzati képviselői az RMDSZ színeiben, melynek bihari alapítói közé tartozik. Gazdag életpályája során volt főgondnok és presbiter, nevéhez fűződik a váradi Rulikowski-temetőben létesített háborús hősök obeliszkje, és kezdeményezte, hogy a vártemplomban egy majolika-plakettet helyezzenek el annak emlékére, hogy Mátyás király Vitéz János püspöksége idején járt az erődítményben. Ez a plakett egyébként a felújításkor elkerült onnan, a díjazott pedig elmondta, szeretné, ha visszakerülne. Jakabffy László vágya még, hogy a Bihar megyei műemléképületeket egy-egy tábla jelölje, hangzott el a laudációban, erre úgy tűnik, lesz lehetőség, mondta el azt est végén Péter I. Zoltán. „Amíg a Jóisten segít és erőt ad, addig próbálom folytatni ezeket a dolgokat” – ígérte a díj átvétele után Jakabffy László.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

2017. június 6.

A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. június 9.

Egy híres-neves nemesi csaláról
A Miskolczi család eredetéről, múltjáról és jelenéről tudhattak meg többet mindazok, akik eljöttek a család leszármazottjának csütörtök esti előadására, mely a PBMET szervezésében, a várban zajlott.
Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, az előadás a híres családokat bemutató sorozaton belül zajlik,  s a híres Miskolczi családról nem más, mint a család leszármazottja, Miskolczi Lajos fog előadást tartani.
A Miskolc-nemzetség Borsod vármegyének tősgyökeres nemzetsége, melynek első ismert tagja Kálmán király idejében Borsod vármegye főispánja volt – mondta el ismertetője során a 84 éves Miskolczi Lajos. Mint elhangzott, a régi nemzetség egyik ága a királyi házzal is rokoni összeköttetésben állt, III. Béla a nemzetség egyik tagját, Domokos bánt rokonának nevezte – s ő alapította meg később a kéthelyi apátságot. Mivel a Miskolcz név egykor személynév gyanánt szolgált, alig lehet kétséges, hogy a nemzetség megalapítója olyan Miskolcz nevű főúr volt, aki a mai Miskolc helyén telepedett le és amelyet róla neveztek el. A nemzetség tagjai a csatatéren is kitűntek – ezt az előadó példákkal is illusztrálta.
Jeles személyek
A Miskolczy nevet a XIV. század második felében már olyan sok család használta mint nemesi előnevet, vagy származási helyüket jelölő vezetéknevet, hogy innentől szinte lehetetlen az ősi Miskolczy nemzetségből való származásukat kimutatni. A Miskolczy nevet először István (1575-1645) Gyulay Katától született gyermeke, Gáspár tartotta meg; a Miskolcziak időközben más megyékbe is elszármaztak – később szó esett a mezőtelegdi, és a micskei Miskolczy családról – előbbi címere a pajzs kék udvarában zöld halmon álló és szárnyait repülésre táró fehér galamb, csőrében fehér gallyal.
A későbbiekben elhangzott: a Miskolczy családok sok tanult embert adtak az országnak, fő- és alispánokat, szolgabírókat, ügyvédeket, orvosokat, katonatiszteket, papokat, jegyzőket, politikusokat, mérnököket. Különösképp Bihar, Szatmár, Szilágy, Hajdú vármegyékben, később Budapesten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagybányán voltak jeles vezető emberek. A Miskolczy nemzetségből származó bihari ágat Miskolczy István solmlyai várkapitány alapozta meg 1679-ben. Az előadó bemutatta a leszármazottakat egészen a XX. századig.
Ezt követően az előadó Lakos Lajos levéltárosnak a Szabadság 1905 évi számában megjelent cikkét olvasta fel, melyben a levéltáros kifejti, hogy megyénk ősrégi családja, a Miskolczy család már Attila idejében is létezett, sőt, meg is előzte – tulajdonképpen maga Attila is ezen nemzetségből valónak tekinthető, a Miskolczy név ugyanis a Mikse névből alakult ki az idők során.
Az előadás végén beszélgetés alakult ki a jelenlévők között – szó esett többek között dr. Miskolczy Dezső orvosprofesszorról, a marosvásárhelyi orvosi egyetem megalapítójáról. Dukrét Géza elmondta, hogy Miskolczi Lajos kutatásairól könyvet jelentetnének meg – ehhez azonban szükséges lenne, hogy rendszerezze a rengeteg összegyűlt információt, adatot. A jelenlévők arra bíztatták a család leszármazottját, hogy mihamarabb fogjon hozzá.
Neumann Andrea
erdon.ro

2017. augusztus 3.

Történelmi templomok és zsinagógák albuma
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

2017. szeptember 4.

Kiosztották a Fényes Elek-díjakat
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Partiumi Honismereti Konferenciát a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében.
A szeptember 1-3 között megrendezett nagyszabású esemény pénteken délelőtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új székhelyén a köszöntőkkel kezdődött. Áhitatot mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Példabeszédekből vett igerész alapján, míg Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség vikáriusa Ferenc pápának a teremtett világ világnapjára írt üzenetéből idézett. A megjelenteket köszöntötte többek között dr. Pálfi József, a PKE rektora, aki felidézte azt, hogy a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írtak alá, aminek alapja az, hogy mindkét intézménynek van közös érdeke, méghozzá a Partium és a Bánság értékeinek a felvállalása. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke köszöntőjében elmondta: ma már semmi sem természetes Nagyváradon, „a szép ünnepeink ellenére nap mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy otthon érezzük magunkat”- fogalmazott, majd a konferenciára utalva kijelentette: „minden ilyen típusú rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatnunk kell.” Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntőjében elmondta: egy közösséget meghatároz az, hogy milyen közösségi hálózattal rendelkezik, a PBMET egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Kiemelte továbbá, hogy a PBMET nemcsak a Partiumban és a Bánságban, de az egész Kárpát-medencében össze tudta fogni azokat, akik helyben dolgoznak és feltárják a helyi értékeket. „Dukrét Géza és a PMBET igazi műhelyt hozott létre: a vidéken zajló kutatómunka professzionalizációja ment végbe, folyamatos fejlődés figyelhető meg” – emelte ki a politikus.
Aprómunka
Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke úgy ítélte meg köszöntőjében, hogy a PBMET az aprómunkát végzi el, ami nagyon fontos, hiszen az egyetemi központok nem tudják elvégezni azt a kutatómunkát, amit helyi lelkész, a helyi tanító vagy más helyi kutatók képesek és el akarnak végezni, és az így összegyűlő munka maradandó értéket képvisel. „A PBMET és az általa elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek” – fogalmazott Gaál György. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke néhány magyarországi példa megemlítése kapcsán kijelentette: „avatni szeretünk, karbantartani nem” aláhúzva ezzel azt, hogy nagyon fontos megóvni és megőrizni épített örökségünket. Fontos továbbá, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvben megjelenjenek, mert az biztosan hozzáférhető, míg az internet sokszor bizonytalan és nem hiteles információ forrás.
Fényes Elek-díjak
A köszöntők után osztották ki a Fényes Elek-díjakat. Az első díjazott Berecz Gábor volt. Mint az a méltatásból kiderült, Berecz Gábor az 1990-nen újjáalakított aradi Kölcsey Egyesületben töltött be vezető tisztséget, mely egyesületnek jelenleg az elnöke. 2003-tól az újraalapított Havi Szemle, majd 3Havi Szemle művelődési folyóirat új sorozatának szerkesztőjeként tevékenykedett, éveken keresztül közölt címertani ismertetéseket Arad megye településeinek a pecsétjeiről. A másik díjazott Gaál György, akinek érdemeit Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum Egyesület leköszönő választmányi tagja méltatatta, többek között kiemelve, hogy az 1948-ban született Gaál György már diákkorában az irodalomtörténettel jegyezte el magát, egyetemi évei alatt részt vett a Gaál Gábor Irodalmi Kör működésében, és az akkor alakult háromnyelvű, magyar, román, német kulturális diáklap, az Echinox magyar oldalának a szerkesztésében. Az egyetem után tanár lett, 1980-ban védte meg doktori disszertációját, 1985-től a középiskolai tanári munkájával párhuzamosan az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet tanára lett nyugdíjazásáig. Irodalomtörténeti munkásságán kívül számos könyve és tanulmánya foglalkozik tudomány- és oktatástörténettel, és kiemelkedő a helytörténeti munkássága is: már az 1970-es évektől behatóan foglalkozott a Házsongárdi temető történetével, de visszatérő helytörténeti témája maga Kolozsvár, amelynek számos tanulmányt, könyvfejezetet, később pedig önálló köteteket is szentelt. 1990-ben alapítója, alelnöke, majd elnöke a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke, az Erdély Múzeum-Egyesület nagyválasztmányi tagja, az MTA köztestületi tagja. Munkásságát számos elismerés igazolja, többek között a Romániai Írószövetség díjai (1999, 2004, 2009), az Erdélyi Múzeum-Egyesület helytörténeti pályázatának a díja (1991), a Spielmann József Orvostörténeti Díj (2009); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Apáczai-díja (2004); a Magyar Kultúra Lovagja (2007), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2012). Az ünnepi momentum után az ebédszünetig a plenáris ülés zajlott le, a jelenlevők három előadást hallgattak meg: a Bélfenyéri Tamásét Szent László törénykönyveiről, a dr. Pálfi Józsefét a Váradi Bibliáról és az Olasz Angéláét a Kárpát-medencében fellelhető Szent László emlékekről.
Pap István / erdon.ro

2017. szeptember 12.

Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti Konferenciáról
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza.
Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere.
A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg.
Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban.
Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba.
Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak.
Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét.
Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg.
Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg.
Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk.
Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot.
A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. október 19.

Díjátadó ünnepség volt a katolikus püspökségen
A 2017-es Szent László Jubileumi Év alkalmából kiadott Szent László-emlékérem aranyozott változatával és oklevéllel ismerte el Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök a Bihari Napló közössége és Rais W. István főszerkesztő munkáját is.
Az október 18-án, szerda délután az Athleta Patriae – Válogatás a kun legyőzésének erdélyi falkép ábrázolásaiból című kiállítás megnyitója előtt a Püspöki Palota dísztermében zajlott gálán az egyházmegye főpásztora nagyrabecsülését fejezte ki azon személyek és intézmények felé, akik/amelyek sokak véleménye szerint kitartóan munkálkodnak Szent László örökségének megőrzése és továbbadása terén.
Beszédében Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: egy sajátságos, személyesebb jellegű momentuma ez a Szent László-évnek, és természetesen kötődik azokhoz az eseményekhez, melyek az elmúlt hónapokban sokakat megszólítottak, megérintettek, és amikre később szívesen emlékezünk majd vissza, hogy erőt merítsünk, táplálkozhassunk ezekből. Sokféle rendezvényekkel próbálta ugyanis a püspökség a figyelem központjába helyezni Szent László vonásait, erényeit, kiválóságait annak érdekében, hogy tanuljunk tőle, és felvállaljunk valamit mindabból, amiben az élen járt. Ebben az összefüggésben ugyanakkor közben említésre kerültek olyan emberek és intézmények is, akik/amelyek ilyen vagy olyan formában őrzik az örökséget, illetve az elmúlt időszakban partnerként közreműködtek. A csúcspont az egyházmegyei zarándoklati nap volt, amikor sok protokollvendég is tiszteletét tette Szent László városában, hogy a gyökereknél való megújulás jegyében közösen és méltóképpen ünnepeljen, ami sikerült is. Itt voltak a magyar kormány jeles képviselői, több ország püspökkari konferenciáinak méltóságai, a polgármesteri hivatal és kulturális intézmények vezetői, reprezentánsai, akiknek a megfelelő időben már kinyilvánították a köszönetüket a támogatásukért, a helyt- és kiállásukért.
Ez az ünnepség most viszont egy olyan lehetőségre ad alkalmat, hogy azok odaadó tevékenységét is elismerjék, akik mindezidáig nem kerültek említésre, reflektorfénybe, de szükség van erre, hiszen az elmúlt években, évtizedekben ők is jeleskedtek abban, hozzájárultak a munkájukkal ahhoz, hogy Szent László mint példakép álljon előttünk. Így született meg az a gondolat, hogy egy őket tartalmazó névsor is legyen összeállítva, mindazokról a személyiségekről és közösségekről, akik az élet különböző területein dolgozva szintén fontosnak tartják, hogy Szent László öröksége vonzó és követhető legyen. Ezzel tulajdonképpen nem csak az egyházat szolgálják, hanem a várost és a régiót is, s ezen teljesítményüket mások is értékelik, hiszen ez a valóság.
A kitüntetettek
Huszonegyen vehettek át a Szent László-év alkalmából kiadott jubileumi emlékérem aranyozott változatát, és az ehhez kapcsolódó oklevelet, a laudációkat Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense olvasta fel.
Íme a lista: H. Kolba Judit régész, muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főosztályvezetője, Balogh Mihály, a nagyváradi Székesegyház nyugalmazott karnagya, Emődi János régész, helytörténész, Pásztai Ottó premontrei öregdiák, vegyészmérnök, dr. Boka László irodalmár, irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, Péter I. Zoltán helytörténész, megyei tanácsos, dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, Dukrét Géza helytörténész, nyugalmazott tanár, műemlékvédő, Voiticsek Árpád és Ilona nyomdászok, vállalkozók, Raáb Rudolf fogtechnikus, műgyűjtő, dr. Budaházy István főgyógyszerész, gyógyszerészet-történész, Ovi D. Pop fotóművész, dr. Ramona Novicov műkritikus, művészettörtész, a Tibor Ernő Galéria alkotóközössége, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar Deé Róbert tanár vezetésével, a Bihari Napló és Rais W. István főszerkesztő, az Erdélyi Mária Rádió Szatmári Ferenc elnök vezetésével, a Reggeli Újság napilap, Benedek Ramóna hitoktató, módszertanos, a Partiumi Háló Egyesület Konrád Katalin vezetésével, Erdei János szilágysomlyói történelemtanár.
Mellettük külön elismerésben részesült a püspök részéről (egyházmegyei érdemérem bronz fokozata kitűzővel) Zalder Éva magyartanárnő, volt igazgatónő a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ügyéért végzett szolgálatáért.
Három kitűző
A rendezvényen a zenei momentumokról Oláh Gabriella és Székely Boglárka (hegedű) gondoskodtak. Az együttműködés jegyében kitűzőt és Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életéről szóló DVD-t vehetett át Angela Lupşea (Vár- és Várostörténeti Múzeum), dr. Aurel Chiriac (Körösvidéki Múzeum) és Mihai Jurca (Nagyvárad Önkormányzata, A Régió és a Város Turizmusát Népszerűsítő Egyesület – APTOR). Szót kapott még Pásztai Ottó, aki köszönetet mondott a püspöknek, premontrei öregdiáktársainak és a feleségének. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

2017. november 8.

A civil akadémiák történte
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének szerkesztésében megjelent A civil akadémiák története 1999-2016 című könyv. Szabadárusításban nem kapható.
A könyv a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, valamint a Magyar Kollégium támogatásával készült, a Litera Print nyomdában. A tárgyalt időszakban, vagyis 1999 és 2016 között tizenöt civil akadémiát szerveztek, a Kárpát-medence különböző országaiban, településein, vagyis sorrendben Kunbábonyban, Budapesten kétszer, Dunaszerdahelyen, Kolozsváron és környékén, Pélmonostoron, Kárpátalján, a Vajdaságban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Morvaberény-Brnoban, Brassóban, a Drávaszögben kétszer és a Felvidéken.
A találkozók alkalmából a felsorolt országban működő legjobb civil szervezetek vezetői jönnek össze tapasztalatcsere céljából, valamint az adott helyszíneken tevékenykedő civilek beszámolnak a munkájukról, akiket egy kicsit biztatnak, tanácsokat adnak, hogy minél jobban menjen nekik a civil munka. A főszervező eleinte, amíg meg tudott alapítványi pénzeket pályázni, Romhányi András volt Budapestről, a Magyar Kollégium vezetője, az utóbbi időben viszont azok a civilek vállalják ezt magukra, ahol a soron következő összejövetelt lebonyolítják.
Tizenöt
A forrásszerzés azonban csak az egyik vetület, a másik a sokrétű program, melyet mindig a helybéliek állítják össze, hiszen ők tudják a legjobban, hogy hova kell menni, mit kell látni, csinálni. Az egész úgy történik, hogy van egy központi szállás, de napközben a vendégek busszal járják a környéket, hogy minél inkább fel tudják mérni a helyi viszonyokat.
A 70 példányban megjelent kiadvány tizenöt ilyen civil akadémiának az anyagát tartalmazza, több mint 150 fényképpel. 1999-ben tulajdonképpen egy képzéssel kezdődött a sorozat, de aztán fokozatosan rájöttek arra, hogy szükség van a gyakoribb tapasztalatcserékre, minél több civil bevonásával.
A szerkesztő Dukrét Géza megkapta különböző helyekről, illetve főleg a főszervezőtől a beszámolókat, egységesítette az írásokat, és felállított egy sorrendet. Az olvasó megtudhatja, mi volt a program az adott évben, kik vettek részt, böngészheti az értékeléseket. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

2017. november 11.

Előadás: A Vizsolyi Biblia nyomában
Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban havi találkozójukat tartották a premontrei öregdiákok. Dukrét Géza, a PBMET elnöke tartott vetített képes előadást.
Az egybegyűlteket Vonház Antal egyesületi titkár üdvözölte, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a születés-, illetve névnapjukat ünneplőket, valamint Miklós Mihály felolvasott két Mécs László-költeményt.
Az e havi találkozó meghívottja Dukrét Géza ny. tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke volt, aki A Vizsolyi Biblia nyomában címmel tartott tartott vetített képes előadást. (A beszámoló annak idején megjelent a Bihari Napló 2017. augusztus 10-11-i számaiban).
Többek közt elhangzott: a PBMET egy 18 tagú csapata a nyár folyamán kiránduláson vett részt a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából. (A kirándulók közt volt a Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője, Pásztai Ottó és felesége, Katalin is). Miközben a reformáció kezdetei és a Biblia nyomában jártak, rengeteget tanultak. A rendkívüli látványok hatására elfáradva, de feltöltődve indultak a kirándulás végén hazafele annak tudatában, hogy a szerzett hatalmas mennyiségű információ feldolgozásához hosszú idő szükséges.
Az útvonal
Első útjuk Debrecenbe vezetett, a „kálvinista Rómába” vagy „magyar Genfbe”, ahol meglátogatták a református nagytemplomot, a Magyarországi Református Egyház jelképét. Innen átmentek a templom mögött levő Református Kollégiumba, mely 1538 óta áll a mostani helyén, és falai közt a kezdetektől fogva a legalacsonyabb foktól, az óvodától, a legmagasabb szintig, az egyetemig folyt az oktatói és a nevelő munka.
Az egyházművészeti kiállítás megtekintése után a kirándulás következő állomása Sárospatak volt, ahol már várta az érkezőket dr. Kiss Endre József ny. lelkipásztor, a Református Kollégium könyvtárának volt igazgatója. A programban a Rákóczi-vár, a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, a város legjelentősebb műemléke, a Református Kollégium és a Fejedelmi Könyvtár megtekintése szerepelt. Sátoraljaújhelyen a Kazinczy-múzeumnál annak nyugalmazott igazgatója, dr. Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, a PBMET tagja fogadta a váradi csapatot. Ezután következett a szlovákiai Borsi, ahol II. Rákóczi Ferenc született, majd Széphalom.
Az utolsó állomás Vizsoly, a Református Betlehem volt, ahol Kovács Zsolt Levente lelkipásztor volt a házigazda. Természetesen nem hagyhatták ki Vizsoly 16. századi nyomdáját, Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeumát. Hogy minél hitelesebb legyen, a váradiak közül beöltöztették nyomdaruhába Voiticsek Árpádot – aki maga is nyomdász-, és kipróbálták a nyomdát, kinyomtatva egy ívet. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro



lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-207




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998